Tegnap életem eddigi legrosszabb hírét kaptam. Meghalt a legjobb barátom, Sönpi. 2éve ismerkedtünk össze igaz csak itt a neten tartottuk a kapcsolatot, de mégis vele szinte mindennap beszéltem és egy igaz barátra találtam benne. Tavalyelőtti nyáron kiderült hogy leukémiás... Az egyik legrosszabb betegség, és pont ő kapta el...pont ő... Rengeteget szenvedett a másfélév alatt, dokikról dokikra járt, ezalatt az idő alatt leginkább kórházban volt, persze én mindvégig tartottam vele a kapcsolatot, és szörnyű volt olvasni ami néha történt vele. De mégis reménykedtem jobban lesz és meggyógyul. Pedig tudhatattam volna sőt talán tudtam is hogy ebből nem lehet felgyógyulni. Mégis már egy ideje úgy tűnt kilábal belőle mert már jobban volt, de derült égből villámcsapásként jött mikor még az egyik szemére meg is vakult...nehezen viselt mindent, és már hetekkel ezelőtt mondta nekem hogy mindegy merre csak dőljön el az a bizonyos mérleg, és megértettem, mert neki ez már csak szenvedés volt. És nehezen de elfogadom hogy az hogy meghalt, jobb, így már könnyebb neki. De akkor sem tudom teljesen elfogadni. Egy életvidám, velem egyidős fiú aki remekül gitározott, aranyos volt, kedves, őszinte, jó humorú, sokan példát vehetnének róla, és éppen őt kellett elragadnia a nagyfőnöknek. Én pedig magányosabbnak érzem magam, és még most is elfog a sírás ha rágondolok. Most találkoztam először szembe a halállal, szörnyű, irtózatosan szörnyű. Soha senki nem fogja őt pótolni, és mindig a szívemben lesz, már életében mélyen a szívemben volt,de most senki nem tudná kiszedni onnan. Senkinek nem kívánom hogy megéljék egy jóbarát elvésztését, inkább azt kívánom mégjobban becsüljétek meg azt a barátotokat mert kitudja meddig lesz még nektek, meddig fogtok együtt nevetni, beszélgetni,használjátok ki a vele eltöltött pillanatokat.
Sönpihez, az én fijamhoz, és barátomhoz =):
Mikor megismertelek,
Csak egyszerű fiú voltál,
Nem tudtam ki vagy,
Te mégis boldogan írtál.
Gyorsan megszerettelek,
Megértettél, megnevettettél,
Szívem olykor hevesen dobbant,
Bevallom tetszettél.
De aztán barátként gondoltunk egymásra,
Neked jött a szerelem,
S engem is elragadott,
Úgy éreztem szép minden.
De jöttek a csalódások,
Te mégis meghallgattál,
Elmondhattam bánatom,
Mosolyra csaltad a szám.
Voltak jóízű beszélgetések,
Bár sosem láthattalak,
Úgy tekintettem Rád, mint testvér,
Nem volt más, csak szép pillanat.
Szerettelek sőt szeretlek.
Köszönöm amit értem tettél,
Velem együtt nevettél, sírtál,
A legszexibb lánynak tekintettél,
S mindezt hálálni már nem tudom,
Ott vagy fent a mennybe,
Én még mindig idelent. Hiányzol.
Remélem látsz onnan engem.
Írom a verset, könnyeim hullnak,
Veled lennék. Ugye tudod?
Puszilnám az édes arcodat,
S ölelnélek míg meg nem unod.
Sajnálom. Sajnálom ha rosszat mondtam,
Ha rosszat tettem,
Akaratlan, buta döntés volt,
De tudtad hogy szeretlek.
S én tudom hogy szeretsz.
Boldogan élj fent tovább,
Nekem itt élsz a szívemben,
Hiszen Te vagy a legjobb barát.
Sönpi, nyugodj békében, nagyon szeretlek!
